Bevezető
A
rendőri tevékenység
színvonalának
értékelése során a
szűken vett
rendőrszakmai
elemzések, a
statisztikai mutatók
mellett egyre
nagyobb hangsúlyt
fordítunk a lakosság
biztonságérzetéről
beszerzett
információkra,
valamint azokra az
ismeretekre, ahogy
az állampolgárok
megítélik a
lakóterületükön
dolgozó rendőrök
munkáját.
Ennek megfelelően
nyitottak kívánunk
lenni az
állampolgárok, az
általuk létrehozott
társadalmi
szervezetek, az őket
képviselő
önkormányzatok
irányában, annak
érdekében, hogy
velük együttműködve,
igényeiket
figyelembe véve
szervezhessük
tevékenységünket.
E cél
megvalósításának
lényeges terepe a
bűnmegelőzés, mely
napjainkra
jelentősen
felértékelődött.
Három éve
készítettük el
bűnmegelőzési
stratégiánkat. Ennek
a minőségfejlesztési
alapokon nyugvó
megvalósításáért az
elmúlt évben az
IIASA-Shiba
Alapítvány a
Borsod-Abaúj-Zemplén
Megyei
Rendőr-főkapitányság
Bűnmegelőzési
Osztályát
IIASA-SHIBA
díjban részesítette.
Az itt bemutatott
szakmai ismeretek,
bűnmegelőzési
módszerek, védelmi
praktikák
megismerése,
elsajátítása minden
embernek megadja azt
a lehetőséget, hogy
közvetlen
életközösségében,
környezetében,
családjában
elkerülhesse a
tragédiákat. Ennek
érdekében az
ismereteket
szakemberek
továbbítják az
olvasók felé,
felkészítve őket egy
magasabb szintű
védelemre a
társadalom negatív
hatásai ellen.
Az ebben való közreműködéshez kívánunk nagyon jó egészséget és minden egyes olvasónknak biztonságos életet.
A szerkesztõk