Bűnmegelőzésről

Hazai áldozatvédelem jellemzői

1999-tõl hazánkban is minden évben, február 22-én emlékezünk meg a bûncselekmények következtében sérelmet szenvedett honfitársainkról.

Az áldozatok védelmét, segítését hazánkban is civil szervezõdés karolta fel, hiszen itthon is többéves múltra visszatekintõ, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezõ, mûködõ áldozatvédelmi szervezetek vannak, melyek közül kiemelkedik az 1989-ben alakult Fehér Gyûrû Közhasznú Egyesület.

A civil kezdeményezéseket követõen a Magyar Kormány is célul tûzte ki az áldozatok védelmét. A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium kezdeményezésével és kodifikációs munkája révén elkészültek azok a normák, melyek alapját képezhetik a hazai jogrendszeren belül a bûncselekmények áldozatai védelmének.

A Kormány elkötelezettségét mutatja, hogy a Belügyminisztériumban 1998. október 15-én létrehozták az Áldozatvédelmi Irodát, mely végrehajtja és koordinálja az áldozatvédelemmel kapcsolatos feladatokat a minisztériumban és a belügyminiszter irányítása alá tartozó önálló szerveknél, továbbá együttmûködik az e témával foglalkozó társadalmi szervezetekkel.

A Kormány kiadta a 1074/1999. számú határozatát, melyben megfogalmazta azokat a nagy jelentõségû jogalkotási feladatokat, mely az áldozatközpontú büntetõ igazságszolgáltatás megvalósítására törekedett, kialakította az állami kárenyhítés intézményrendszerét.

Kiadásra került a 34/1999. (II. 26.) Kormányrendelet a büntetõeljárásban résztvevõk, valamint az eljárást folytató hatóság tagjai személyi védelme elrendelésének feltételeirõl és végrehajtásának szabályairól.

Elkészült a 4/1999. számú BM utasítás, mely a minisztérium és a belügyminiszter irányítása alá tartozó önálló szervek áldozatvédelmi feladatairól rendelkezik. Az utasítás elsõsorban a rendõrség részére határozza meg a teendõket, melyet az ORFK vezetõjének intézkedése foganatosított. Megkezdõdött a rendõrség, az önkormányzatok és a társadalmi szervezetek összefogásával áldozatvédelmi irodák létrehozása.

A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium elõterjesztésében 1999. július 7-én megjelent a bûncselekmények áldozatai és hozzátartozóik védelme, káruk megtérülése, enyhítése érdekében teendõ jogalkotási feladatokról és egyéb intézkedésekrõl szóló 1074/1999. Kormányhatározat.

A kárenyhítéssel kapcsolatos jogszabály az idõ folyamán igazodott a hazai sajátosságokhoz, és jelenleg a 209/2001. (X. 31.) számú Kormányrendelet szabályozza a kárenyhítéssel kapcsolatos tevékenységet. A kárenyhítési feladatokat a Biztonságos Magyarországért Közalapítvány (BMK) Kárenyhítési Irodája végzi.

A fentiek alapján látható, hogy Magyarországon is elindult egy folyamat az áldozatok segítése érdekében, és rövid idõ alatt komoly lépéseket tettünk annak érdekében, hogy hazánk is csatlakozzon az Európában már évtizedek óta mûködõ rendszerhez.

A rendőrségi áldozatvédelem

Hazánkban a civil szervezetek mellett, az állami intézmények közül jelenleg a rendõrségre helyezõdik az áldozatvédelemi tevékenység súlypontja. A feladatok megoldása érdekében a megyei rendõr-fõkapitányságokon és a városi kapitányságokon áldozatvédelmi referensek kijelölésére került sor.

A referensek, feladataikat különbözõ jogszabályok, normák alapján látják el, melyek a következõk:

- A referens folyamatosan kísérje figyelemmel illetékességi területén a bûnügyi helyzet alakulását, legyen tisztában az elõforduló bûncselekmények jellemzõivel, értékelje azokat mind elkövetõi, mind áldozati szempontból.

- Kísérje figyelemmel az áldozatok jogainak érvényesülését a büntetõeljárás során, az egyedi konkrét ügyekben és nyomozási cselekményeknél, segítse az eljáró kollégák ez irányú munkáját. Saját eszközeivel járuljon hozzá a "másodlagos áldozattá válás" megelõzéséhez. Kísérje figyelemmel az áldozatok személyiségi és adatvédelmi jogainak érvényesülését.

- Különös tekintettel kísérje figyelemmel:

§ a gyermekkorú, idõskorú, hátrányos helyzetû, vagy szellemi fogyatékos áldozatok,

§ a házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni, valamint az élet, testi épség és az egészség elleni, továbbá a szabadság és az emberi méltóság elleni bûncselekmények áldozatainak,

§ az egyszerre több bûncselekményt elszenvedett áldozatok,

§ a rövid idõn belül többször bûncselekményt elszenvedett áldozatok ügyeit,

- Tudatosan keresse a látens bûncselekmények áldozatait és törekedjen arra, hogy ezek a hatóság elõtt ismertté váljanak.

- Ajánlja fel segítségét a rászoruló áldozatok részére, ennek érdekében személyét, elérhetõségét tegye közzé szolgálati helyén, legalább kéthetente tartson fogadóórát.

- Tartson kapcsolatot az illetékességi területén áldozatvédelemmel foglalkozó állami, egyházi, önkormányzati és civil szervezetekkel. Kezdeményezze helyi áldozatvédelmi irodák létrehozását, azok munkáját kísérje figyelemmel és szakmailag segítse.

- A rendelkezésére álló eszközökkel segítsen a hozzáforduló áldozatok problémáinak megoldásában, közvetítse más szervezetek -különösen az áldozatvédelmi irodák- segítségét.

- Fejtsen ki hatékony propaganda munkát az áldozatok védelme és az áldozattá válás megelõzése érdekében. Felvilágosító-tájékoztató kiadványokkal, szórólapokkal, plakátokkal, elõadások megtartásával, a tömegkommunikáció igénybevételével és egyéb eszközökkel biztosítsa, hogy az állampolgárok széles rétegei megismerjék az áldozatok büntetõeljárási jogait-kötelezettségeit, az áldozatsegítés és kárenyhítés konkrét formáit és lehetõségeit, az áldozattá válás megelõzésének módozatait. Gondoskodjon a tájékoztató anyagok elhelyezésérõl és hozzáférhetõségérõl.

- Munkája során hasznosítsa az áldozatvédelem témaköréhez kapcsolódó hazai és külföldi szakirodalmat, ajánlásokat, tanulmányokat.

- Kezdeményezzen vitákat, szakmai beszélgetéseket, fórumokat az áldozatvédelem témakörében.

- Folyamatosan tartson kapcsolatot a médiával. Egyfelõl használja fel annak eszközeit az áldozatvédelmi propaganda-munka erõsítésére, másfelõl az abban megjelenõ híranyagok követésével kísérje figyelemmel az áldozatok sorsát.

Elvárások az áldozatokkal foglakozó rendõrrel (civil segítõvel) szemben

Most a pszichológia segítségével vizsgáljuk meg azt, hogy milyen személyes tulajdonságok, viselkedési formák azok, melyekkel egy áldozatot segítõ rendõrnek (vagy civil segítõnek) rendelkeznie kell.

Embertársainkkal való társadalmi érintkezés során gyakran alakulnak ki olyan helyzetek, amikor segítségre szorulunk. Ilyenkor jólesõ érzéssel vesszük tudomásul, ha akad valaki, aki nyitottan, támogatóan fordul felénk és akár vigasztaló szavakkal, akár konkrét tettekkel segít bennünket gondunk megoldásában. Aki átélt már ilyen helyzetet, az könnyen beláthatja, hogy mások is igényelhetik a mi segítségünket, és hasonló pozitív érzelmekkel és gondolatokkal élik meg, ha megkapják azt.

A szakember munkája során sokszor kerül olyan helyzetbe, amikor segítenie kell, hiszen az állampolgárok gondjaikkal, problémáikkal megkereshetik õt.

A segítõ viselkedésnek a pszichológia három formáját különbözteti meg:

- Egyszerû segítõ viselkedésrõl akkor beszélünk, ha az egyik ember azért segít a másiknak, mert viselkedéséért jutalmat, dicséretet, egyszóval elismerést vár, vagy attól tart, hogy ha elmulasztja a segítségnyújtást, megszólják vagy megbüntetik õt az emberek.

- Az embertársakért végzett proszociális segítõ viselkedés motívumai között nem szerepel a jutalom reménye, illetve a büntetéstõl való félelem. Ezt a fajta segítõ viselkedést az egyénnek az önmagával szembeni elvárása vezérli, tehát beépült erkölcsi indíttatásai vannak arra, hogy a bajba jutott embereken segíteni kell.

- A segítõ viselkedés harmadik formáját önfeláldozó (altruista) segítõ viselkedésnek nevezzük. Ilyenrõl akkor beszélünk, amikor a segítõ viselkedés közben vagy hatására fellép(het) a segítséget nyújtó személy számára kár, hátrány vagy különbözõ fokú sérülés lehetõsége is. Minél jelentõsebb a segítõ személy lehetséges kára vagy önveszélyeztetése, annál nemesebbnek, altruisztikusabbnak tartjuk viselkedését.

A felsorolt segítõ viselkedésfajták közös jellemzõit keresve megállapíthatjuk, hogy a segítõ viselkedésnek belsõ (az egyénbõl fakadó) és külsõ (helyzetbõl fakadó) meghatározó tényezõi vannak.

Fontos tehát, hogy az áldozatokkal kapcsolatba kerülõ szakemberek megértsék, hogy az áldozatok döntõ többsége aktuálisan megfélemlített, kétségbeesett, rossz idegállapotban van, hogy ebben az állapotban igen eltérõ reakciókat produkálhatnak, és hogy az ilyen pszichés állapot kezelése személyes rátermettséget és szakmai hozzáértést igényel.

A bûncselekmények áldozataival a rendõrség és a civil áldozatvédõ irodák folyamatos kapcsolatot tartanak, lényegében az áldozattá válás kezdeti szakaszától a vizsgálati munka befejezéséig. Kétségtelen, hogy ezen idõ alatt az áldozatok magatartása, pszichés állapota az esetek nagy többségében a szélsõséges poszttraumatikus tünetektõl a lelki stabilitásig változhat, de hogy ez így alakuljon, abban a velük foglalkozó szakembernek meghatározó szerepe van. Általános célul kell kitûznünk, hogy segítsük az áldozatot abban, hogy lelkiállapota megnyugodjék és hogy ezáltal képes legyen helyzetének reális mérlegelésére.

Fontos, hogy milyenek az áldozat elsõ benyomásai a vele foglalkozó személyrõl. Az elsõ benyomások, valamint a további kapcsolatuk tartalma és minõsége eredményeként növekedhet az áldozat bizalma irántuk, bizonyos mértékig helyreállhat a lelki nyugalma, minek következtében pontosabban tud majd emlékezni, hitelesebben tudja felidézni a vele történt eseményeket.

Összegezve tehát az áldozatokat támogatóknak elfogulatlannak, elõítélet-mentesnek, türelmesnek, nyitottnak, megértõnek, bátorítónak, együttérzõnek kell lennie.

Ezt az elvárást fogalmazza meg tömören az Európa Tanács 1985-ös ajánlása is, mely kimondja: Ha valamely bûncselekmény áldozata a rendõrséghez fordul, ott úgy kell vele bánni, hogy ne szenvedjen további pszichikai sérüléseket.

Vissza...