Bűnmegelőzésről álltalában

Az emberi lény saját történelmének kezdetén az ösztönös létfenntartás lehetőségeit használta ki. A ragadozókra jellemző egyéni önkénnyel vette ki részét a természet javaiból szükségletei mértékéig. A családi szaporodással járó társas lét később ráébresztette arra, hogy az állatvilágban is meglévő hordaszellem� alkalmas az erők egyesítésére és az élelem közös megszerzésére. Az ősközösségi formáció azonban új elosztási elvekhez való alkalmazkodásra kényszerítette, ezután már nem lehetett minden az övé, aminek a megszerzésében részt vett. A mások közreműködésével összegyűjtött kezdetleges értékeket összefogással kellett megvédenie mindazoktól, akik nem vették tudomásul járandóságuk határait. Ezen a ponton óhatatlanul felmerült a renitensek megfékezésének igénye, majd a spontán reagálásokból körvonalazódni kezdtek a gyakorlatban alkalmazható visszatartó módszerek.
A közösségi szankciók alkalmazása a deviáns egyedekkel szemben elvetette a társadalmi igazságszolgáltatás magvait. A büntetés kezdetben vélhetően a testi erőszakban merült ki, majd a tapasztalatokból szerzett bölcsesség alapján megelégedtek a kirekesztés hátrányainak alkalmazásával. Ez a folyamat együtt érlelődött a közösségi tudat erősödésével, a társadalmilag elfogadható magatartások elvárásával és meghatározásával.
A munkamegosztás és érték-differenciálódás következő foka az volt, amikor a közösségi felhalmozás mellett megengedetté vált az egyéni gyarapodás, a magántulajdon kijelölése és megóvása. A javak elosztása a hozzárendelt igazságosság elosztását is szükségessé tette. A nyájszellem� értékrendjét kezdte felváltani egy elkülönülő erkölcsi és gazdálkodási fórum kialakulása. Az Öregek Tanácsa� mint magatartási és életviszonyokat szabályozó testület megvetette alapját a későbbi korok önállósult igazságszolgáltatási rendszerének.
A történelem tanúsága szerint egyes társadalmi folyamatok elindulása és intézményesítés között hosszú idő telhet el. Így kell tekintenünk a bűnmegelőzés rendszerének kialakulását a szükségesség megfogalmazásától az intézményrendszer kialakulásáig.
