Bűnmegelőzés definíciója
- A bűnmegelőzés olyan társadalmi együttműködés, védelmi rendszer, amely az állam és intézményei irányításával, a polgárok önszerveződéseinek támogatásával, az adott jogrendszer keretein belül biztosítja a jogkövető többség életviszonyainak védelmét a törvénysértő magatartások bekövetkezése ellen.
- A bűn, mint társadalmi tömegjelenség megelőzése a társadalmi, gazdasági, szociális, kulturális stb. viszonyok olyan fejlesztését feltételezi, amely megszünteti, korlátozza azokat az ellentmondásokat, hátrányos helyzeteket, mindazokat a körülményeket, amelyek társadalmi méretekben kriminogén hatást fejtenek ki. Itt figyelembe kell venni, hogy ezek a körülmények újratermelődése, új, kriminogén hatású társadalmi mozgások létrejötte állandó társadalmi realitás.
- A bűnmegelőzés a polgárok önkéntes közreműködésével megvalósuló államilag és önkormányzati szinten szervezett tevékenység melyben az adott szervezet :
-
Intézkedéseket foganatosít a bűncselekmények elkövetését lehetővé tevő okok körülmények érvényesülésének a bűncselekmények elkövetésének megakadályozása érdekében.-
Koordinációt végez más állami és önkormányzati szervek bűnmegelőzési tevékenységét.-
Együttműködik önkéntes állampolgári kezdeményezésre létrejött bűnmegelőzési célú szervezetekkel.
- A megelőzés fő irányainak kijelölése lényegében azon társadalmi- és életviszonyok meghatározása, amelyek tekintetében reális eséllyel tervezhetők a bűnözés okainak érvényesülése, illetve új okok létrejöttét gátló intézkedések. A megelőzés eszközeinek tekintjük mindazokat a társadalmi és jogi eszközöket, amelyek összhatásukban közvetve vagy közvetlenül alkalmasak a bűnözés okainak korlátozására, a sértetté vagy elkövetővé válás akadályozására.
