Kiadványaink
Kapcsolat
an image
Borsod-Abaúj-Zemplén Megye
3527 Miskolc
Zsolcai Kapu 32.

E-mail, Hírlevélre feliratkozás:
info@bunmegelozesrol.hu

Telefon: (06-46/514-523)  

Bűnmegelőzés történeti állomásai        

Történelmi áttekintésünket, mint minden fontosabb társadalmi problémánál az ókori bölcsek gondolataival kell kezdeni, akik a demokrácia kezdetleges szakaszaiban megfogalmazták téziseiket, filozófiai gondolataikat.

 „"Ami megtörtént azt meg nem történné tenni, úgy sem lehet, a jövőbenieket kell megelőzni"  (Seneca)

 A Bűnmegelőzés jogirodalmának alapkövét az olasz jogtudós, Cesare Beccaria:Bűntett és büntetés (eredetiben: Dei Delitti e delle pene, 1764.) művében rakta le. Máig helytálló alaptétele szerint: „Jobb megelőzni a bűntetteket, mint büntetni. Ez a fő célja minden jó törvényhozásnak, mely annak a művészete, hogy az embereket a lehető legnagyobb boldogságra vagy a lehető legkisebb boldogtalanságra vezéreljük, hogy az életben minden jót és rosszat számításba véve beszéljünk

 Ezzel időrendiségben a bűnüldözés elé helyezte a preventív társadalmi feladatokat, egyben olyan széles medret szabott a törvénysértések elhárításának, amelyben különböző előjelű: erkölcsi, szociológiai, gazdasági és jogi metodikák nemcsak megférnek egymás mellett, de kölcsönös erőtérben egyesülhetnek.

 Egyes téziseit a szakmai prioritások igazolása miatt az eltérő érdekszférák igyekeznek kisajátítani, pedig a következőkben látni fogjuk, hogy csakis összeillő mozaik-elemekként tölthetik be össztársadalmi szerepüket.

Iránymutató megállapításai és egyben módszertani ajánlásai a következők: 

-         megelőzés legjobb módszere a büntetések elmaradhatatlansága,

-         ezért a legjobb megelőzés a felderítés,

-         de, legbiztosabb, egyben legnehezebb eszköze a nevelés tökéletesítése.

 A felsorolás tartalommal való megtöltéséből következik, hogy egy adott ország bűnözéssel szembeni mentőöve akkor lehet hatékony, ha a felnövekvő nemzedék nevelése

-         a megelőzést szolgáló intézkedések,

-         a hatékony bűnüldözés,

-         és az időszerű felelősségre vonás összhangja érvényesül.

 Beccaria óta a jogtudósok, közírók, politikusok, közéleti személyek, pártok és kormányok, világszervezetek ENSZ, Európa Tanács- számtalanszor foglalkoztak a bűnmegelőzés kérdésével.

Különösen vonatkozik ez a XX. századra. A két világháborút Európa-szerte hatalmas bűnözési hullám követte. Az első világháborút követő utazóbűnözés hatásos leküzdésére hozták létre 1923-ban, Bécsben húsz nemzet képviselői köztük a magyar rendőrség képviselői is- a Nemzetközi Rendőri Bizottságot, az Interpol jogelődjét.

A XX. század utolsó évtizedeire a világ országaiban a bűnözés minőségileg és mennyiségileg is megváltozott. Világjelenséggé vált a kábítószer és pszichotróp anyagok illegális forgalmazása, a fizetőeszközök, az értékpapírok, az úti okmányok hamisítása, a fegyver, lőszer és robbanóanyagok tiltott gyártása, forgalmazása, az illegális migráció, emelkedik az erőszakos bűnözés, megjelent a terrorizmus.

 Ezek a nem kívánt jelenségek komoly veszélyt jelentenek az államok társadalmi, gazdasági fejlődésére, valamint az emberek testi és lelki egészségére. A veszélyes folyamatok megelőzése világviszonylatban is egyre égetőbb kérdéssé válik.

 A politika, a szakma, az állampolgárok önkéntes szerveződései szembesülve a bűnözés problémakörével hosszú folyamat eredményeként megállapíthatták, hogy az újabb bűncselekmények elkövetését csak büntetéssel nem lehet megakadályozni. Innen már egyenes út vezetett ama felismeréshez, hogy a bűnözés elleni harc legígéretesebb formája a bűnmegelőzés.

A bűnmegelőzés nem látványosan megtérülő, sokszínű és legkevésbé mérhető tevékenység, melynek művelése az államigazgatási és államhatalmi rendszerekben realizálódik, de csak civil kontroll és segítség mellett válhat hatékonnyá.

 A nemzetközi, és ma már a hazai tapasztalatok is azt igazolják, hogy a bűnözés csökkenése még a kedvező társadalmi-gazdasági feltételek esetén sem automatikusan érvényesülő folyamat. A társadalmi jólét növekedése, és ezzel egyidejűleg a rendőrség bűnüldöző potenciáljának erősítése sem eredményezte a bűnözés jelentős csökkenését. A bűnözéssel, mint társadalmi konfliktusrendszerrel együtt kell élnünk. Ez volt a nemzetközi bűnmegelőzési törekvések hátterében, ezek a felismerések indították el a szakterület világméretű fejlődését.

Vissza...