Egy drogfogyasztó fiatal levele édesanyjának

(Svájc, 1993.)

 Az édesanya vallomását egy svájci drogambulancián rögzítették hangszalagra. Sajnos, már csak a tragédia után fordult az édesanya szakemberekhez, s találta meg a támogatás lehetõségét.

Gondolatait mintegy tanulságul hagyta meg mindazoknak az édesanyáknak, akiknek fiai, lányai élnek, boldogok, s örömet szereznek szüleiknek.

Tanulságul, hogy soha ne jussanak az Õ sorsára, soha ne kelljen oktalanul gyászolniuk, soha ne éljék meg az Õ kínjait:

"elvesztettem! 19 éves lenne most nyáron... Nem tudom,... Nem emlékszem, mikor kezdõdött a baj a gyermekemmel! Kiskorában féltettük ... Szerettük ... Mindig jó volt hozzánk.

Talán 10 éves lehetett? ... Lehet, hogy 12 ... Éves?... Mintha 100 év telt volna el! Igen! Akkor nem jött haza,... Vagy késõn jött haza? Eleinte azzal, hogy a barátainál volt... Mi nem tartottuk nagy bûnnek! ... Növése is magas volt ... Szegény ... Szegény fiam... Barátok?... Ma már tudom, hogy csak csábítói voltak... Akkor nem figyeltük annyira õket!... Más is barátkozott velük... Igen!... Férjemmel néha veszekedtünk!... Nem volt mindig nyugalom és derû otthon... Talán itt rontottuk el? ... Akkor nem jutott eszünkbe, hogy ez is hozzájárulhatott. ... Ma már tudom!... Késõn!... Nagyon késõn!... Semmiségnek tûnt ... Látszott.

 A gyereknek nyomot hagyott a lelkében ... Igen! Látom a szemé ... Fél a kiabálásunktól ... Ijedt a szeme ... Félt!

Késõbb... Egy-két hónap múlva... Rendszeres lett a hazulról elmaradás! Próbáltuk erõszakkal... Otthontartani... Nem sikerült... Kiabált mindenki a családban... Szégyelltük a szomszédok elõtt ... Romlott ... Romlott a helyzet! Fiam! Fiam! Nem értettünk meg! Nagyot hibáztunk, vége az életnek! Igen! Kérdezzük utólag mit? ... Mit tehettünk volna? Sokat! ... Késõbb már nem is aludt otthon... A szomszédok mondták, hogy berúgva látták a barátaival. ... Az én fiam? Berúgva? Nem lehet igaz!"

Egyszer csak jött a rendõr... Meg valami szociális ember hozzánk. Megijedtünk! A férjem csak állt és nem tudott szólni! ... Mi történt? Baj van? Bizony az!... Felelték nekünk. Jóságos ég! ... Biztosan a gyerek?!... Igen, az - mondták! Mit tudnak róla?- kérdezték a rendõrök. Semmit! Talán iszik!... Nem mindig jön haza... Rosszak a barátai... Feleltük.

Nem vettem semmit észre a fiunkon? - kérdezték!... Itthon nem, csak... Sápadtabb... Sokat fekszik... Nem eszik... Fáj a feje... Nem szeret beszélni ...

 Mondtuk, hogy menjünk orvoshoz... Õ nem akart..., nagyon mérges lett ... Ráhagytuk!

 Asszonyom! A fia drogot fogyaszt rendszeresen, évek óta - mondta a rendõr. Beszállítottuk a pszichiátriai klinikára. Nagyon rossz az állapota.

Elájultam!... Nem tudtam, mi történt akkor, de rettenetes érzés volt... Az én fiam? Drogot fogyaszt? Nem lehet igaz?... Rosszul van? Kérdeztem tõlük.

 Nem akartam hinni, amit hallottam... Szörnyû... Még ma is rágondolni... A klinikán látni a fiamat... Nem is akarom felidézni! Halott sápadt... Arca megnyúlt... A keze néha rángatózott... Fiam!... Fiam!... Alig ismertük meg szép gyermekünket... Naponta jártunk be hozzá... Többször is... Gondolkodtuk! ... Sirattuk fiunkat!

Nem vettük észre a tûszúrások tömegét a karján? - kérdezték az orvosok! Nem!... Nem tudom még ma sem... Igaz az ingét nem vette le elõttünk ... Nagy fiú volt ... Külön szobában lakott ... Ha otthon volt ... Sajnos, az utolsó idõben egyre ritkábban.

Túladagolás! Ezt hallottuk az orvosoktól! ... Nem tudnak segíteni, de mindent elkövetnek ...